top of page
santmat, sant mat, meditáció, surat shabd jóga, satsang, sant ajaib singh

Üdvözöljük a Sant Bani Alapítvány honlapján

Ez a honlap a Mesterek szavaival nyújt bevezetést a Sant Mat tanításaiba. A Mesterek rövid életrajza és a fényképeik is helyet kaptak rajta, valamint a szükséges tudnivalók a Sant Mat történetéről és a Sant Bani Alapítványról.

Sant Bani jelentése "Szent Hang". A szótár szerint szó, (Ige), beszéd, nyelv. A szikek szent Gurui valamelyikének vagy Kabirnak egy kinyilatkoztatását is jelenti.

A Sant Bani Alapítvány elsősorban a Sanbornton (New Hampshire) székhelyű Sant Bani Ashram segítségére támaszkodott a kezdeti időkben. A satsangok tartásának mikéntjétől kezdve az alapvető tájékoztató anyagokig bezárólag minden segítséget tőlük kapott, ezért tisztelete jeléül az ashram nevét vette fel.

 

A Sant Mat, vagyis a Mesterek ösvénye az írott történelem hajnaláig vezethető vissza, és a világ minden szent iratában és vallási hagyományában találunk rá utalásokat. Jelen formájában nyilvánosan tanítják Kabir (1398-1518) ideje óta, aki minden vallás lényegi egységét hirdette, valamint annak szükségességét, hogy a lélek még az ember élete folyamán egyesüljön Teremtőjével (Surat Shabd Yoga). A honlapon bemutatott Mesterek, Sawan Singh, Kirpal Singh és Ajaib Singh töretlen vonalban származnak le Kabirtól.
 

"A szellemiség e tudománya egyszerű, természetes, és biztos eredményekkel jár. Sokféle néven szerepelt már az idők folyamán. A múlt összes nagy Mestere ugyanazt a tanítást adta közre, mint Jézus Krisztus. A világ összes vallásának ez az egyetemes tanítása, amely mindenhol a szentírásokból jött létre." (Kirpal Singh)
 

A Sant Mat tanításai egyformán jelentenek elméleti és gyakorlati útmutatást. Egyetlen elmélet sem életképes, ha a mindennapjainkkal nincs szoros és szerves kapcsolatban, vagyis ha nem tudjuk alkalmazni életünk szerteágazó területein.
A tanításoknak három alappillére van. Ezek:

 

  • a meditáció

  • az önvizsgálat és

  • a satsang.
     

A meditáció a szemközpontra irányított egyhegyű figyelemmel történik, és a nap egytizedét teszi ki. Ez a valódi tized.
Az önvizsgálathoz, ami naponta ajánlott a hibák kigyomlálása miatt, az alább található naptár a Mesterszentek szavaival nyújt segítséget.

A satsang a Mesterszentek tanításaival és azoknak a napi gyakorlatban történő alkalmazásával ismertet meg. 

santmat, sant mat, meditáció, surat shabd jóga, satsang, baba sawan singh

Baba Sawan Singh Ji (1858-1948)

Baba Sawan Singh Ji volt az első Szent, akinek nyugati tanítványai is voltak, valamint megbízott képviselői Nyugaton, akik nevében beavatást adtak.
Főiskolát végzett, és több nyelven beszélt. Baba Jaimal Singh (1838-1903) tanítványa volt, egy egyszerű földművesé, aki csak a pandzsábi nyelvet ismerte.

santmat, sant mat, meditáció, surat shabd jóga, satsang, sant kirpal singh

Sant Kirpal Singh Ji (1894-1974)

Sant Kirpal Singh Ji a Szentek közül elsőként látogatott személyesen Nyugatra. Három világ körüli utat tett, és nyugati tanítványok ezreit avatta be. 1924-ben Baba Sawan Singhtől kapott beavatást, miután hét éven át belső, meditációs kapcsolatban volt vele. Angol és pandzsábi prózában számos könyvet írt, valamint sok különösen szép lírai költeményt pandzsábi nyelven.

santmat, sant mat, meditáció, surat shabd jóga, satsang, sant ajaib singh

Sant Ajaib Singh Ji (1926-1997)

Sant Ajaib Singh Ji 1950-ben kapott Baba Bishan Dastól részleges beavatást a Surat Shabd Jógába, majd Sant Kirpal Singh avatta be teljesen 1967-ben, egy éves belső meditációs kapcsolat után. Két világ körüli utat és több rövidebb látogatást tett Nyugaton. Sant Ji, ahogy a tanítványai szeretettel nevezték, 1997 július 6-án hagyta el öt elemből álló testét.

santmat, sant mat, meditáció, surat shabd jóga, satsang, sant kirpal singh

Kirpal Singh: Napló

Sant Ajaib Singh Ji: Satsang

Szent életet élni - Bucaramanga, Colombia 1983 (Angol és spanyol fordítással)

1983-07-01 Sant Ajaib Singh. Satsang: Lleva una vida Santa. Bucaramanga Colombia
Videó lejátszása
Contact

Írjon nekünk

Köszönjük! Nemsokára válaszolunk üzenetére.

santmat, sant mat, meditáció, surat shabd jóga, satsang, sant ajaib singh
bottom of page